Elhanyagolt gyümölcsfák felújítása

Minden kert ékessége lehet a gyümölcsfa, amit viszont a bő terméshez folyamatosan gondozni szükséges. Az ágak besűrűsödek, a fa közepe nem kap elég fényt, így ott nem tudnak újabb hajtások képződni. Emiatt ezeken a részeken csökken a termés mennyisége és mérete, ráadásul a minősége sem lesz megfelelő. Ha egy fát több évig nem gondozunk, akkor fontos felújítani azt. Az ilyesfajta metszések által a növényeket szinte teljesen megkopasztjuk. Ez azt is jelenti, hogy a gyümölcsfák gyökérzete arányosan alakul a korona méretével.

Ebben a cikkben négy lépésben mutatjuk be a gyümölcsfák ifjítását.

1. lépés: Sarjak metszése

A hosszú ideig nem gondozott fákon gyorsan megjelennek a sarjak, amik elszívják a növénytől a vizet és a tápanyagot. Ezek a hajtások a gyökerekből és a törzsből törnek elő, így ezeket metszőolló használata helyett tövestől távolítsuk el. Ezzel megelőzzük, hogy újabb hajtásokkal találkozzunk a későbbiekben.

Erről a lépésről bővebben az Elhanyagolt gyümölcsfák metszése című bejegyzésben olvashat.

2. lépés: Öreg gyümölcsfa tisztogatás

A sarjak metszését követően távolítsuk el az elhalt és elszáradt részeket, illetve vízhajtásokat is. A tisztogató metszésnél ne feledjük el az ágcsonkokat is, ezzel is segítjük a fa további fejlődését.

3. lépés: Elhanyagolt gyümölcsfa ritkítása

A gyümölcsfák ritkításának célja, hogy a fakorona belsejébe megfelelő mennyiségű fény jusson, illetve a nagyobb szellők is áthatolhassanak rajta. Ez a későbbiekben növeli a termések mennyiségét, illetve távol tartja a kártevőket és a nagyobb betegségek okozta károkat.

A ritkítást azokkal az ágakkal kezdjük meg, amelyek a föld vagy a fa belseje felé nőttek, ezt követően pedig azokat se felejtsük ki, amelyek egy másik ágat kereszteznek. Ennek a célja, hogy a fa közepéből indulva egyenletesen eloszlott ágakat lássunk. Így biztosak lehetünk abba, hogy jó munkát végeztünk.

Csak a legegészségesebbnek látszó és legmegfelelőbb szögben álló ágakat hagyjuk meg. Ez azért fontos, mert a túlzottan lefelé álló ág nem fogja elbírni a nagyobb mennyiségű gyümölcsöket, így könnyen eltörhet és leszakadhat. Ha pedig túlzottan felfelé nő, akkor elkezd ismét bokrosodni, amely kedvez a kártevőknek és egyéb betegségeknek. Emellett pedig a gyümölcsöket sem tudjuk leszüretelni, hiszen nem érjük el őket.

4. lépés: Gyümölcsfa sebkezelése

Az öreg gyümölcsfa metszésének záró tevékenysége a sebkezelés, amelyet minden metszés után el kell végezni. Már a pár centi átmerőjű sebeket is le kell kezelni, ugyanis a kiterjedésük miatt nehezen forradnak össze. Azért kell körbe faragni a lyukakat, hogy megszüntessük a göröngyös felületet, ezzel elősegítve a seb gyorsabb gyógyulását.

A sebkezelés célja, hogy lezárjuk a kórokozók és a kártevők elől, illetve elősegítsük a sebforradást. Ha mindez elmarad, annak súlyos következményei lehetnek. A nyitott sebre könnyen rátalálnak a gombák és a baktériumok, amelyek később az egész fát megtámadhatják. Az elhanyagolt fa néhány éven belül kiszárad és elhal.

Ne feledjük, hogy a megmetszett fát folyamatosan gondoznunk kell. Fontos, hogy a növényt ellássuk megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyaggal, emellett pedig melegebb napokon öntözzük is meg őket. A fiatalon hagyott hajtások könnyen fertőződnek a gombás betegségekkel, így fordítsunk nagy gondot a növény védelmére. A szakszerűen gondozott fák ifjítást követően 3-4 éven belül ismét ellátnak bennünket friss gyümölcsökkel.

Összegezve

Az elhanyagolt gyümölcsfák felújításának tehát négy fontosabb lépése van. Először távolítsuk el a sarjakat, majd tisztogassuk meg a fát, csak ezt követően szabad megritkítani a lombkoronát. Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a sebkezelésről sem, ami fontos záró momentuma az elhanyagolt fák ifjításának.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*